Kiskun Múzeum Petőfi Sándor Emlékháza
A Petőfi Sándor Emlékházban látható kiállítások:
Petőfi Sándor emléke és kultusza Kiskunfélegyházán, Petőfi nyomában jártak… – A félegyházi Petőfi kutatók, Fekete János helytörténész emlékszobája, Dulity Tibor és Szántó Piroska festőművészek, Morell Mihály szobrászművész és Faragó József fafaragó alkotásai.
Petőfi Sándor emléke és kultusza Kiskunfélegyházán
Petőfi Sándor (1823-1849) apja, Petrovics István, megyeszerte bérelt házat, mészárszéket. 1824-30 között a mai Petőfi Sándor u. 7. sz. telken álló vályogfalú nádtetős ház adott otthont a családnak. Petőfi Sándor itt töltötte kora gyermekéveit, melyet az egykori Petrovics-portán álló kőépület falán ma emléktábla hirdet. A költő gyermekkori lakásául szolgáló házat 1840-ben lebontották, helyén a múzeumi célokat szolgáló épületben az állandó kiállítás Petőfi Sándor és korának helyi vonatkozású emlékeit mutatja be. A bevezető részben a helytörténeti anyag XIX. század eleji emlékeket sorakoztat fel Kiskunfélegyházáról és a Kiskunságról.
Petőfi Sándor költészete, életútja a magyar történelem dicsőséges és meghatározó időszakához kötődik. A reformkor és az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc sorsfordító évtizedeiben számára csak 26 esztendő adatott meg, de jelenléte, lángolása, tenni akarása akkor és azóta is mélyen beleivódott irodalmunkba és történelmünkbe. Jelképe lett e hős kornak, példa az utókor előtt. Kiskunfélegyháza mindig saját fiának vallotta a költőt és Petőfi is szülővárosának tekintette a kiskunsági mezővárost. Tisztelete 1860-ban indult Félegyházán, miután alulmaradt az első szülőhelyvitában Kiskőrössel szemben és Reményi Ede hegedűművész felajánlotta koncertjének bevételét egy emléktábla elkészítésére örök emlékül megjelölve a költő gyermekkorának helyszínét.
E kiállítás nem a szülőhelyvitáról szól. Bemutatja azt a kiskunsági mezővárost, mely befogadta a vállalkozó Petrovics Istvánt és családját. Az itt töltött 7 esztendő meghatározó volt a cseperedő gyermek életében. Bemutatja a költő életútját, családját, iskoláit, életének helyszíneit, költői szárnypróbálgatásait, szerelmeit. Bemutatja a forradalmár költőt és a katonát, aki ki akarta venni a részét a haza és szabadsága védelmében, valamint bemutatja a segesvári-fehéregyházi csatamezőt, ahol örökre eltűnt a névtelen hősök között. És végül bemutatja a tárlat a költő tiszteletét és emlékeit Kiskunfélegyházán 1860-tól napjainkig.
Petőfi nyomában jártak… A félegyházi Petőfi kutatók
Petőfi Sándor élete, költészete, sorsfordító személyisége nem csak kortársai számára volt különleges, hanem napjainkig foglalkoztatja az utókort. Kiskunfélegyházán – gyermekkora helyszínén – tisztelete nemzedékről nemzedékre tovább élt és él a mai napig.
A neves költő élettörténetét számtalan tudós és laikus kutatta, igyekezve feltárni a legapróbb momentumokat is, hogy teljessé tegyék életművét. Petőfi Sándor személyisége iránti érdeklődés évszázadokat átívelve is töretlen, példaértékűvé tett lénye és művészete minden korszakban ikonnak számított. Mi a titka? A sok titok lehet a titka (?), amely kutatásra, újabb felfedezésre ösztönöz oly sok embert.
Jelen kiállítás is e titokkeresés útján elindulva mutatja be, hogy a költő tisztelői hogyan váltak kutatóvá, időt és fáradságot nem sajnálva állhatatosan és kitartóan gyarapították azt a Petőfi-képet, amelyről általuk is egyre többet tudunk. Minden településnek fontos a múltja, a gyökerei, de nem csak történetét hanem annak íróit is ismerni kell. E tárlat azokat az elkötelezett kiskunfélegyházi kutatókat kívánja bemutatni, akik Petőfi nyomában jártak.
A kiállítás alapjául szolgál az azonos címmel megjelent kiadvány (Kapus Béláné szerk.: Petőfi nyomában jártak. Félegyházi Petőfi-kutatók. Kiskunfélegyháza 2011.), amelyben 11 félegyházi jeles személy életútját, Petőfi-kutatását ismerhetjük meg. A helytörténeti irodalomban is különleges helyet elfoglaló mű végigkíséri az olvasót az 1850-es évek végétől szinte napjainkig, bemutatva azokat a pedagógusokat, ügyvédeket, politikusokat, helytörténeti kutatókat, akik összegyűjtögették a múlt emlékmorzsáit, és hozzájárultak a Petőfi-életmű tisztázásához. A kiállítás a könyvet alapul véve állít emléket e lokálpatrióta kutatóknak, és egyben példájukkal kívánja erősíteni a helyi értékek felkutatását, megismerését, megértését és megőrzését. A megismert helyi Petőfi-kutatókhoz kötődő relikviákat és a kutatások-következtetések eredményeinek dokumentumait mutatja be a tárlat.
Fekete János helytörténész, Petőfi kutató emlékszobája
Fekete János több mint négy évtizeden keresztül meghatározó alakja volt a helyi kulturális közéletnek. Kiskunfélegyháza múltját kutató tudományos munkássága és a helyi társadalom jelenét formáló tevékenysége hatással volt a város önazonosság-tudanának erősödésével.
Helytörténészként 1959-ben kezdett publikálni. Névtani, néprajzi, várostörténeti kutatásokat végzett. A kiskunfélegyházi honismereti mozgalom vezetője volt. 40 éves honismereti munkájáért 2000-ben Bél Mátyás Notita Emlékérmet kapott. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Szövetségnek, elnökségi tagja volt az Országos Petőfi Sándor Társaságnak. Alapító tagja, 1997-től 2003-ig elnöke volt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek. 2004-ben Wlassics Gyula-díjat kapott, 2005-ben az Országos Petőfi Sándor Társaság Petőfi-díját kapta meg. Helytörténeti-honismereti munkásságáért 1995-ben Kiskunfélegyháza díszpolgárának választották. 2004-ig közreadott publikációiból két bibliográfia is készült.
Monografikus munkái közül kiemelkedő jelentőségű a Kiskunfélegyházi utcaneveket feldolgozó műve (Kiskunfélegyháza településfejlődése és utcaneveinek története, 1974; átdolgozott, bővített kiadás: Kiskunfélegyháza utcanevei, 2001) és az Ethnographiában megjelent tanulmánya (Kiskunfélegyházi útmenti keresztek, 1984).
MŰVÉSZ-TÉR
2000-ben nyílt Morell Mihály (1911-2013) szobrászművész állandó kiállítása, anno a Kiskun Múzeum főépületének egyik kis termében, hasonlóképpen Szántó Piroska (1913-1998) műveivel és személyes tárgyaival. Később a Petőfi Sándor Emlékház bővítése során kialakított kisebb termek kialakításával további lehetőség nyílt, hogy bemutathassuk a félegyházához kitüntetett jelentőséggel kötődő egykori alkotók munkáit a nagyközönség számára. Így került előtérbe Bodor Miklós (1925-2010) grafikusművész Kiskun Madonnás sorozatai és félegyházi ihletettségű tollrajzai. Dulity Tibor (1935-2005) hagyatékából 2008-ban rendezett állandó kiállítással tovább bővült a jelenleg MŰVÉSZ-TÉR elnevezésű képzőművészeti tárlat. Faragó József (1929-2003) fafaragó özvegyének, Ilonka asszonynak köszönhetően alkotásai közül számosat adományozott Kiskunfélegyháza Városnak. A művész-térben állandó kiállításban 2015-től láthaja a közönség a fafaragó művész alkotásait, így teljesedett ki az öt művész alkotta csoportos tárlat a Petőfi Emlékházban.
Morell Mihály - festő, szobrászművész és filmes vágó
(Zombor, 1911. december 27. – Budapest, 2013. június 2.)
Kiskunfélegyháza díszpolgára, Érdemes‐ és Kiváló művész. A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, a Köztársaság Csillagrendje és Életmű‐díj birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Családja az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után kényszerült elhagyni szülőföldjét, Kiskunfélegyházára költöztek, így Morell Mihály ifjúsága ehhez a városhoz kötődött, itt érettségizett a Szent László Gimnáziumban, Szántó Piroska osztálytársa volt. Budapesten a Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajzot és festészetet Glatz Oszkártól tanult, szobrászatot pedig Kisfaludi Strobl Zsigmondtól. Diplomáját 1941‐ben kapta kézhez. Rövid ideig rajzot tanított Kiskunfélegyházán, festett és szobrászkodott, 1941‐től a Hunnia Filmgyárban dolgozott, mint vágó. Első filmjét Szőts Istvánnal készítette Nyirő József Emberek a havason című könyvéből. Számos sikeres magyar film vágója volt, köztük, Ének a búzamezőkről, Gyöngyvirágtól a lombhullásig, A 9‐es kórterem, Légy jó mindhalálig, Pacsirta, Szindbád.
Képi látásmódja nagyban segítette az ő kiemelkedő film‐vágó technikáját. 1941‐ben állították fel I. világháborús emlékművét Kiskunfélegyházán, melyet az 1997‐es felújításkor a középpontban álló katona alakja mellett harci jeleneteket ábrázoló domborművekkel is díszített. A filmgyárban dolgozva sem hagyta abba a képzőművészetel való foglalkozást, továbbra is festett, számos portrészobrot alkotott szakmai kiválóságokról, amelyek a Hunnia Filmgyár kertjében lettek elhelyezve, Kiskunfélegyházán pedig 2000‐től van állandó kiállítása.
Szántó Piroska ‐ festő‐ és grafikusművész
(Kiskunfélegyháza, 1913. december 7. – Budapest, 1998. augusztus 2.)
Munkácsy‐ és Kossuth‐díjas, Kiskunfélegyháza díszpolgára. Itt végezte a középiskolát a Szent László Gimnáziumban, Morell Mihály osztálytársa volt. 1931‐től az Iparművészeti Iskolában, majd egy év után a Képzőművészti Főiskolán, Szőnyi Istvánnál tanult, ahonnan baloldali, politkai tevékenysége miatt kizárták. Ezt követően magániskolában, Vaszary János tanfolyamát látogatta. 1937‐ben Bálint Endre hívására ment először Szentendrére, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. Ettől kezdődően haláláig a szentendrei művészélet szereplője. Korai műveit későbbi munkásságában is fel‐feltűnő expresszív hangvétel jellemzi. Képi gondolkozásának egyik ciklikusan visszatérő arculata, a szürrealisztikus, antropomorfizált növényés állatábrázolás: száradó kukoricák, burjánzó káposztafejek, konok, kemény mákok, elhullott pillangók vallanak a művész érzelmeiről. A francia lírai absztrakció hatására új stiláris vonások jelennek meg műveiben: a sziporkázó színek testes, fekete vonalakból érzékenyen szövődő hálóba kényszerülnek.
A 70‐es években indul a Szerelmesek c. sorozata, melynek darabjain indázó vonalakkal rajzolt, arany, ezüst, fekete és fehér színekkel, dekoratívan festett, csurgatással készült, a csontvázukig lemeztelenített, ölelkező figurák mind tematikailag, mind stilárisan a szecesszióban fogant előképek továbbgondolásai. Életművének nagy részét a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta, hagyatékából Félegyháza is kapott, mely a Petőfi Emlékházban látogatható. Irodalmi értékű elbeszéléseiben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.
Dulity Tibor ‐ festőművész
(Bácsalmás, 1935. március 31. ‐ Jakabszállás, 2005. március 15.)
Debrecenben végzett tanítóképzőt, 1953 óta foglalkozott festészettel. Alkotói tevékenysége mellett számottevő közösségi, szervezői és oktatói munkássága is. Tagja volt a Műhely Művészeti Egyesületnek, egyik alapítója néhány alkotótársával a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Tizenegy évig volt a Szabad Képző‐ és Iparművészek Országos Szövetségének elnöke és megyei képviselője (ma OKIT, Országos Képző és Iparművészet Társaság). Több mint harminc évig segítette a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművészek Közösséget. 1993‐ban alapította a Táj‐Kép‐Festő Alkotótábort, ami ma is működik és a Dulity Tibor Alkotótábor nevet viseli. Rendszeres résztvevője volt megyei tárlatoknak, a Balaton Tárlatnak és a Mezőgazdaság a Képzőművészetben országos kiállításnak. 1984‐85‐ben SZOT művészet ösztöndíjas volt. 1990‐ben Bácsalmás város művészeti díjában, 2002‐ben Kiskunfélegyháza Művészetéért elismerő díjban részesült. 2004‐ben nyílt meg állandó kiállítása szülővárosában, Bácsalmáson, közel száz képpel és harminc szoborral: a Dulity Tibor Képtár.
Bodor Miklós ‐ grafikusművész
(Nagykörű, 1925. június 12. – Vasvár, 2010. július 18.)
Acélszerkezeti technikusként dolgozott, de mellette rajzolt és festett, majd a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz‐ és magyar szakjára jelentkezett, ahol 1963‐ban végzett. 1958‐ban szervezett képzőművész kört, melyet 11 évig vezetett és 1961‐ben felvették Holló László nevét. Ma is működik évről‐évre megújuló tagsággal: képző és iparművészekkel, rajztanárokkal, kezdő amatőr alkotókkal.
Az első önálló kiállítása a Kiskun Múzeumban volt. A Bács‐Kiskun Megyei tanácsadó előadója lett 1964‐ben, majd a Kiskunfélegyházi Városi Tanácsnál, népművelési felügyelőként dolgozott. 1969‐1971‐ben a Csólyospálosi Általános Iskola igazgatója, a következő években a Móra Ferenc Művelődési Központ, azután a Kiskunmajsai Művelődési Központ igazgatója volt. 1980‐ban Móricgátra költözött. Itt a homokhátsági ősborókás tájat örökítette meg, a legapróbb részletektől a teljességig. 1984‐től Kiskunhalason élt. 1986 és 1990 között a Kiskunhalasi papíripari Vállalat grafikusa, majd halasi csipketervező is volt. 1987‐ben a koronázási palást alapján megtervezi a „Szent István palástja” csipketerítőt, amely varrott formában a következő évben BNV díjat nyert. Ezt második magyarországi látogatása alkalmával, 1996‐ban II. János Pál pápa kapta ajándékba. 1992‐től a Vas megyei Kámba költözött.
Faragó József ‐ fafaragó művész
(Kecskemét, 1929 ‐ Kiskunfélegyháza 2003.)
Kecskeméten született, de pici gyerek korától Kiskunfélegyházán élt. A Kiskunság ősi pásztor‐ és parasztvilágában gyökerező motívumkincseket felhasználva sajátos faragott világot teremtett. Jellegzetes munkái valamiféle ősi ösztönös kifejezőkészséget hordoznak. Anyagának, a fának nagy ismerője volt, a nagyméretű táblaképektől a néhány centiméteres alkotásokig nagyon sok minden belefért alkotói világába. Egyes dísz és használati tárgyain a díszítőművészet változatos világát láthatjuk, aprólékosan, kitartó munkával gondosan megfaragva. Alkotói világának témái egyrészt a parasztemberek mindennapi tevékenységei, másrészt a gazdag mondavilág, melynek ábrázolását valóban egyedi látásmód és megformálás jellemzi. Így találkozhatunk újra a hagyományos gondolatvilággal, az elődöktől öröklött életviteli tapasztalatokkal, melyeket újra és újra formába önt a művészet, jelen esetben fába faragva, saját gondolatokkal kiegészítve.
A város Önkormányzata 2000‐ben a Kiskunság ősi díszítő művészetének megörökítéséért, ízlésformáló ábrázolásáért, a kiskun ember hiteles képi megrajzolásáért Kiskunfélegyházáért kitüntető címet adományozott Faragó József fafaragó népművésznek. Állandó kiállítása 2015‐ben nyílt a Petőfi Sándor Emlékház Művész‐terének gyűjteményéhez csatlakozva.
